Bóbita csoport


A csoport összetétele:
A csoportunk vegyes életkorú, osztatlan csoport, melybe 25 kisgyermek jár. Az életkori szintek megoszlása szerint 10 kiscsoportos és 15 nagycsoportos. A nemek aránya kiegyensúlyozott: 13 fiú és 12 lány.

A csoport története:
A csoportunk 2013-ban költözött át az Európai Uniós pályázattal felújított új óvodába, miután a környéken lévő 3 óvodát összevonták. Az új óvodában az eredetileg heterogén összetételű csoportok elkezdtek homogénné alakulni. A Bóbita csoport a szülők és az itt dolgozó óvodapedagógusok összefogásának köszönhetően megmaradt eredeti, osztatlan felállásában.

A pedagógus helye a csoportban:
A csoportban dolgozó felnőttek száma:
-          két óvodapedagógus: Gémesné Gajda Sarolta (Saci néni)
Roszikné Edit (Edit néni)
-          egy dajka: Czakó Jánosné (Zsuzsi néni)

A napirendet igyekeztük úgy kialakítani, hogy minden életkorú gyermeknek megfelelő legyen. Elég idő hagyva az óvodai foglalkozások mellett a szabad játékra, az udvari tevékenységekre és a különböző óvodai foglalkozáson kívül szervezett tevékenységekre is pl.: lovaglás, ovifoci, angol, hittan, úszás.
A csoportnak kialakult szabályrendszere van, melyet a gyermekekkel közösen, egyetértésben határoztunk meg. Különféle szimbólumokkal lejegyzésre került, mit várnak el egymástól a gyermekek. Az elkészült táblát a csoportszoba falára tűztük ki, hogy mindenki jól lássa, így a szabályok betarthatóbbakká váltak.

A csoportszoba bemutatása:
A csoportszobánk ízléses, harmonikus, a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodik, megújult bútorokkal, eszközökkel felszerelt. A csoportszobában több sarok van berendezve, ahol a gyerekek különféle választott játéktevékenységeket folytathatnak. A babaszoba és a kiskonyha különböző méretű kis kuckókká alakítható egy mozgatható paraván segítségével.  Külön terület van kijelölve a konstruáló játékok, a nagymozgás fejlesztő játékok és az asztali társasjátékok használatára, valamint van egy alkotó sarkunk is. Itt az eszközök (ceruzák, filcek, ollók, ragasztók, papírok) a gyermekek számára könnyen elérhető helyen vannak felsorakoztatva. A kész munkák a saját jelükkel ellátott irattartókba kerülnek. A csoportszoba gondosan felszerelt újszerű fejlesztőjátékokkal és különféle társasjátékokkal. A berendezési tárgyak és a játék eszközök, évről évre gyarapodnak, cserélődnek a alapítványunkba (Szivárvány Alapítvány) érkező felajánlásokból biztosítjuk.
A csoportszobához gyermeköltöző (30 férőhelyes öltözőszekrényekkel) és az abból nyíló külön mosdó tartozik.

                           

                           

                                                        
    

Az osztatlan (vegyes) csoport előnye:
A családias összetétel miatt biztonságos, barátságos, elfogadó légkört sikerült kialakítanunk, ami a heterogén összetételű csoport egyik nagy előnye. A gyermekeink nagyon toleránsak, fejlett az empátiás képességük, odafigyelnek egymásra. Főleg a nagycsoportosokra jellemző a segítő-gondoskodó magatartás mellyel a kisebbek illetve egymás felé fordulnak. A kiscsoportosok közül szinte minden gyermek talált magának egy „nagytestvért” akihez fordulhat, ha problémája adódik vagy segítségre, támogatásra szorul.
Az osztatlan csoport összetétele szocializáció szempontjából csodákra képes. (utánzás, modellkövetés). Több együttes élmény átélésére van lehetőség, a csoportok élete érzelmileg telítettebb, a kommunikációs helyzetek árnyaltabbak. Ez az összetartozás, a családiasság érzését növeli, miközben beszédük választékosabbá, tagoltabbá válik, szókincsük pedig bővebbé. Beszédfejlődésük, kommunikációs képességeik fejlődése sokkal gyorsabb, mert nemcsak az óvónő példáját követhetik, hanem nagyobb társaikét is. A játéknak kialakult hagyományai vannak. Vannak játékok, amelyeket évről évre játszanak a gyerekek, de mivel mindig jönnek a kialakult csoportba új gyermekek, minden évben új színezetet kaphat az a játék. Különösen a családjáték témája jelenik meg egyre változatosabb és gazdagabb tartalommal. Minden gyermek hozza a saját családja élményeit, miközben a különböző gyermekek fejlettségüknek megfelelő szinten élik meg a játékot. Van, aki szemlélődik, van, aki mintát követ, van, aki mintát ad, van, aki irányít, szervez, vannak, akik irányítottak, de egymás mellett játszanak, vagy együttes mozgásban vesznek részt.
A testvérpároknál ez a fajta szerveződés lehetővé teszi a testvérek kötődésének erősítését, de ugyanakkor oldja a testvérek zártabb világát, segíti őket, hogy nyissanak a társaik felé. Akinek nincs otthon testvére, annak sokféle élményt nyújt a vegyes csoport, megfigyelheti a testvérkapcsolatokat, mintaadót tekintve „testvért” választ magának.
A kisebbeknek szükségük van néha az „elkülönülésre”, ugyanakkor szívesen  figyelik a nagyobbak játékát, mellettük játszanak. Sokszor előfordul az is, hogy részt kívánnak venni azokon a tevékenységeken, amelyekre az idősebbek fogékonyak, így tudásszomjuk egyre nő. Van, hogy odahasalva figyelnek egy  foglalkozást, máskor be is kapcsolódnak annyi időre, amennyire életkoruk és   fejlettségük megengedi, majd kilépve a foglalkozásból zavartalanul folytatják játékukat. Egyszerűen kíváncsiak arra, mit tesznek a nagyobbak. Nagyon sok dalt, mondókát, amelyek évente előfordulnak, mire a kicsik megnőnek, már tudják is. Minden évben újra és újra hallanak valamit egy-egy adott témakörből, amit esetleg nem értenek ugyan, de ezek az információk elég alapot képezhetnek ahhoz, hogy óvodán kívüli élmények rakódjanak rá, és beérjenek. Így egyre tágul látókörük, egyre kíváncsibbá, érdeklődőbbé válnak.
A nagyoknál a tevékenységekben, együttműködésben és a feladatoknál az  önkéntesség a játékos foglalkozásokba való bekapcsolódásban nyilvánul meg. Azonban megtanulják, hogy mindennek vannak szabályai, lehetőségekkel együtt. Az önkéntesség náluk nem jelentheti az állandó távolmaradások okát. Ha érettebbek, főleg ha iskolára készülő nagyok, a megkezdett tevékenységet be kell fejezniük. Az állandó kimaradókat következetesen odahívjuk az általunk felkínált  tevékenységhez. Ha egy gyermek kora szerint elmaradást mutat iskolába lépés előtt,  még egy évet maradhat saját csoportjában, anélkül, hogy megszégyenülést érezne, elvesztené barátait, addigi megszokott csoportját. „ AZ ÉN LESZEK A  NAGY! érzés büszkeséggel töltheti el.”
A vegyes csoportban nevelődő gyermekek sokkal fogékonyabbak a toleranciára. Fejlettebb az empátiás képességük, odafigyelésük társaikra, segítő-gondoskodó magatartásuk. Ezért fogadják el könnyen más ütemben fejlődő pajtásaikat.


Óvodás gyermek szükségletei
A XXI. században a neveléstől elvárt
értékek
Vegyes
csoportszervezés
jellemzői
Mozgásigény, biológiai-fiziológiai igények
Egészséges életmód értékei,szokások elsajátítása, önkiszolgálás, egészség értéke, óvása stb.
Szokások gyorsabb elsajátítása, idősebbek példát mutatnak, szokásrendre figyelmeztetik, segítik, függetlenedés felgyorsul
Tevékenységi vágy, aktivitásigény
Dolgos, vállalkozó, önmagát ellátni képes, független, konstruktív életvezetésre nyitott
Különböző szintű és nehézségű tevékenységre való lehetősége egy csoporton belül is, vállalástól, kedvtől, késztetéstől, igénytől, utánzóhajlamtól függ, hogy kipróbálja, leutánozza azt, aki már kompetens benne
Érzelmi biztonság
Érzelmi értékek, feltétel nélküli elfogadás, bizalom, optimizmus, megértés, nyitottság a másság iránt, tolerancia, lelki béke, családias légkör
Átélheti az érzelmi biztonság érzését, megteremtheti a rászorulóknak, átélheti az adás örömét, kihez-kihez technikákat választhat azok igényei szerint.
Testvérrel együtt érkezhet, biztonságot ad.
Szeretetigény
Érzelmi értékek: vonzalom, szeretet, barátság, elfogadás, kedvesség stb., amelyek a feltétel nélküli szeretet adásához, és a másság elfogadásához szükségesek
Szeretet kimutatásának technikáival szembesül, próbálkozik ő is úgy adni másnak, átélheti a feltétel nélküli szeretet adásának élményét, ez empátiát, együttérzést, adakozást szül. Családias hangulat.
Társigény
Szociális értékek: szülői, testvéri, baráti, kapcsolat, tolerancia, empátia, segítőkészség, együttműködő készség, önfegyelem, stb. Másság elfogadása, tolerálása, együttélés
Széles életkorú társkapcsolat lehetősége, egyke – testvéri érzést kaphat és adhat, könnyebben találhat megfelelő társra, sokféle kultúrát, szokást, életkort, fejlődési zavarral, gátoltsággal, fogyatékossággal élőktől szerezhet tapasztalatot.
Dicséret, elismerés iránti igény, joga van a bírálathoz
Tolerancia, elfogadás, önbizalom, önfegyelem, elismerés, optimizmus, életöröm, nyitottság
Társak is kifejezik elismerésüket, véleményt mondanak, technikáik hatását kipróbálják, megérzik az elismerés és a bírálat közötti érzelmi ráhatás különbségét, örömet szereznek, véleményt mondanak.
Kíváncsiság, megismerési vágy, tudásvágy
Intellektuális értékek tudás, kreativitás, problémaérzékenység, felfedezés, önálló gondolkodás, alkotóképesség, előrelátás, hobby, intelligencia, kommunikáció, tudás értékének átérzése, stb.
Kompetencia lehetősége kinek-kinek hajlama szerint, önállóság lehetősége, szívesen, magyaráz, értelmez, tudatosít, tanítja a kicsiket, türelmes, megértő a kevesebbet tudókkal, ösztönzi a tudás megszerzésére, kíváncsiságot szít iránta.
Esztétikum iránti igény
Esztétikai értékek: szépség, harmónia, arányosság, kellemesség színekben, formákban, ízlésesség, igényesség stb.
Törekszik a szépségre, a példamutatásra mind magatartásában, környezetében, munkáiban, alkotásaiban.
Alkotásvágy, felfedezés vágya
Intellektuális értékek tudás, problémaérzékenység, felfedezés, alkotóképesség, előrelátás, hobby, intelligencia, önállóság
Szívesen, kitartóan próbálkoznak, igyekeznek sikereket elérni, szívesen juttatják sikerekhez a kicsiket, előzékenyek, türelmesek azok elősegítésében.
Önmegvalósítás vágya, önkifejezés igénye
Szabadság iránti vágy
Pl: gazdasági értékek:takarékosság, beosztás, önmaga ellátása, megfontoltság, tervszerűség, önállóság, kitartás, akarat,erkölcsi értékek: jóság, udvariasság, tisztelet, hazafiság, humanisztikus értékek stb.
Szívesen kipróbálják kompetenciájuk határait, önállóságra törekszenek, segítséget adnak, megmutatják mire képesek, konstruktív életvezetés próbálgatása, előre kigondolják, megszervezik, megvalósítják elképzeléseiket, segítik társaikat is ebben, és türelmesek ezalatt.






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Bóbita csoport Copyright © 2012 Design by Ipietoon Blogger Template